Hírek


Mulassunk hát! Népdaléneklési verseny

Maria T, 2018. márc. 18. 10:16   [ 2018. ápr. 11. 9:34 frissítve ]

2018. május 5-én, 14.00 órai kezdettel a Rösslisaal-ban (3122 Kehrsatz, Bernstrasse 70.) kerül megrendezésre az első népdaléneklési verseny Svájcban élő magyar gyerekek számára. Mindenkit szeretettel várunk!

2017 - Második félév

Yannick Blatter, 2017. szept. 25. 9:54

Nagyon jó hírem van: az idei karácsonyi ünnepség színdarabját néhány év kihagyás után újra Ádám fogja rendezni.

Aki nem ismeri öt, annak röviden: sok-sok éven keresztül Szijártó Ádám volt a berni cserkészcsapatat parancsnoka, és a karácsonyi színdarabok az ö tollából származtak.

Ezekben a darabokban az ünnepi téma mellett mindig rengeteg móka és nevetés volt, nemcsak az elöadáson, de a próbákon is.

A cserkészek egyszer egy idögép segítségével meglátogatták a vikingek birodalmát. Egy másik alkalommal maga az ördög és a démonai is megjelentek a színpadon. Ádám, mint rendör, hajléktalanok, és titkárnök is szerepeltek már az ünnepi müsorban. És persze volt hagyományos betlehemes játék angyalkákkal, Máriával, királyokkal. A gyerekek mindig nagyon élvezték ezeket a szerepléseket, és a közönség körében hatalmas sikere volt az elöadásoknak.

Ezért nagyon örülünk, hogy Ádám idén újra elvállalta a színdarab megírását és rendezését.


Arra kérlek Benneteket, hogy jelezzetek vissza: a gyerekek részt tudnak-e venni a próbákon és az elöadáson?


A próbák a cserkészotthonban lesznek szombat délutánonként a cserkészet ideje alatt 14-17 óráig. A dátumokat a naptárban találjátok.

Anyáknapi kirándulás 2017

Yannick Blatter, 2017. máj. 31. 9:24

Hagyomány szerint idén is megtartottuk az anyáknapi kirándulást. A St. Petersinselre mentünk, ahol aztán grilleztünk is. Nagyon örülünk hogy eljöttek olyan családok is, akiknek a gyerekei jövöre járnak majd a magyar iskolába. A cserkészeknek pedig volt egy kis próbáztatás, amin mindenki megállta a helyét. A fényképek a galériában találhatóak.

BEIRATKOZÁS A 2017/2018-as tanévre

Yannick Blatter, 2017. ápr. 23. 13:13

Iskolánk a már régóta itt élő családok vagy az újonnan Svájcba költözött családok számára nyújt lehetőséget arra, hogy gyermekeik magyar nyelvű oktatásban is részt vehessenek.

Diákjaink más-más nyelvi környezetből, más-más ismeretekkel érkeznek hozzánk, így természetesen az igények is változóak. Vannak családok, akiknek az a fontos, hogy magyar nyelvű élményekben legyen része, szeresse a magyar nyelvet, magyar közösséghez tartozzon gyermekük. Van, aki a magyarországi tananyaggal szeretne lépést tartani és vannak, akiknek a helyes magyar beszéd, írás, olvasás elsajátítása a legfontosabb.

Ha szívesen csatlakoznátok vidám és sokszínű kis csapatunkhoz, szeretettel várunk minden magyarul tanulni vágyó első és második osztályos gyereket az augusztusban induló osztályba, valamint a harmadikos vagy hatodikos osztályokba.

A jelentkezés az iskola@bernimagyarok.org E-mail címen lehetséges.

Kérjük, a jelentkezési szándékot minél előbb jelezzétek, hogy májusban már az új létszámtól függő intézkedésekre sor kerülhessen! 

Zürichi cserkészhétvége 2017

Yannick Blatter, 2017. ápr. 6. 12:48

Tibetbe indultunk expedícióra a zürichi csapattal, ahol gonosz és jó szellemek valamint sherpák vártak minket. Péntek este kezdödött a tábor, a nagycserkészek felmásztak a zürichi Üetlibergre, a kicsik pedig vonattal utaztak. Másnap reggel mindenki együtt elment portyázni a hegyen. Ebédre virslit sütöttünk nyárson, azután pedig visszatértünk a táborhelyre. Este bankett vacsora volt a szülökkel együtt. Különlegességeket szolgáltak fel ez alkalommal ázsiából: volt Sushi, Chicken Sweet&Sour, Curry és sok minden más. Tábortüz után a kicsik elmentek aludni, miközben a nagyobbaknak volt még egy éjszakai játékprogram. Vasárnap délelött forgószínpad formájában játszottak és tanultak a cserkészek. Ezek után, a táborzárás mint mindig túl korán volt, együtt lemásztunk a hegyröl. Azok, akiknek túl sok energiája maradt, az erdei tornapályán lévö nyújtórúdon húzódzkodtak hátizsákkal :). 

Cserkészfarsang 2017

Yannick Blatter, 2017. febr. 27. 9:55

Ezen a hétvégén farsangot ünnepeltünk. A téma idöutazás volt, így volt sok különbözö jelmez! Volt Kleopátra, Idöutazó, Múmia és sok-sok más. Ez a színes csoport együtt kiürítette Szent István kincstárát, hogy megtalálja az idögép hiányzó részét. A farsangról készült fényképeket a Galériában találjátok.

Karácsonyi ünnepség 2016

Yannick Blatter, 2017. jan. 20. 12:42

December 11. volt a hagyományos karácsonyi ünnepség Bümplizben. Mint minden évben egy karácsonyi színdarabot adtunk elö, a mostani színdarab címe "Robinson karácsonya" volt. A fényképek itt találhatók. Jól sikerült az alkalom és mindenki jól érezte magát.

Pünkösdi tàbor 2016

Yannick Blatter, 2016. máj. 19. 3:00   [ 2016. máj. 19. 4:50 frissítve ]

Az elmúlt hétvégén volt az idei pünkösdi tàbor. A zürichi, genfi és berni cserkészcsapat közösen tàborozott. Erre az eseményre Grizzly, a kerületi parancsnok is eljött hozzànk.
 Sajnos eléggé rossz volt az idö, ezért az elsö napon szinte csak benti programokat tudtunk tartani. Többek között légpuskàval löttünk meg nyakkendögyürüket készitettünk börböl. Eközben az egyes örsök kitalàltàk a nevüket (nagyon kreativak voltak, volt példàul egy "lapos agyú szürkemarha örs"). 
 Keretmeseként idén a csillagszemü juhàsz történetét dolgoztuk fel. Szombat estére meg is volt a lakoma, ahol a juhàsz feleségül vette a szép kiràlykisasszonyt. Màr a tàbortüznél viszont azon gondolkodtunk, hogy mi is történhetett a mese vége utàn, mi történt a juhàsszal és a kiràlykisasszonnyal az esküvöjük utàn? A vasàrnapi portyàn az volt a cél, hogy megkeressük a mese valódi végét, amit sajnos csak hétfön sikerült megtalàlni. Vasàrnap viszont szerencsére màr nem is esett az esö és néha a nap is kisütött, igy mindenki szàrazan jött vissza a portyàról. A legtöbb pontot a "Fekete Tündibündi Hód örs" szerezte meg és ezzel meg nyerte az örsök közötti versenyt. A konyhateamnek köszönhetöen NAGYON finomakat ettünk mindig.

Fényképek 2015

Yannick Blatter, 2016. jan. 17. 6:32   [ 2016. jan. 17. 7:53 frissítve ]

A 2015-ös évben készült fényképek elsö részét itt lehet megnézni. 

Új év, új honlap

Szabolcs Szádeczky-Kardoss, 2016. jan. 16. 13:48   [ 2016. jan. 16. 13:48 frissítve ]

Elkészült a berni magyar cserkészet és iskola új honlapja. A korábbi weboldal lényeges tartalmi elemeit átemeltük és frissítettük, emellett a Megközelítés és a Naptár az eddiginél modernebb formában áll rendelkezésre. A 2016. első félévi magyar iskola időpontjait beírtuk a Naptárba. A cserkészidőpontok beírása és egy pár egyéb csiszolás még hátravan.

1-10 of 10